Dr. Monyó, alias Bogi doktornéni

Baniko
2013. 01. 30.

Múlt héten befejeztem egy nagyobb szülinapi Barbie babaruha varrást, s most már gőzerővel nekiállhatok az idei farsangi jelmezek megvalósításának. Egyelőre még csak az anyagbeszerzésnél és az ötletelésnél tartok. Mivel mindkét gyerkőc beöltözik, s egy csoportba is  járnak az oviban, ezért idénre egy páros jelmezt találtam ki:  Piroska és a farkas jelmezt fogok készíteni. (Korábbi években ők találták ki, hogy mik legyenek, de idén én. :-)) A mesét mindketten nagyon szeretik, bár Szabit arra sajnos nem tudtam rávenni, hogy hálóinges farkas jelmeze legyen. Mivel ez a jelmez még megvalósítás alatt áll, ezért a korábbi jelmezeinkkel kezdem, hátha valakinek még nincs ötlete vagy épp az utolsó pillanatban van szüksége egyre. Elsőként egy uniszex jelmezt mutatok be, aminek Bogica 2 évesen öltözött be. Ez pedig a Doktor/doktornő jelmez. Nincs szükségünk másra, mint egy sima fehér ingre, mely minden felnőtt alapruhatárában megtalálható, illetve egy játék orvosi táskára, amiből 1-2 eszközt, pl. sztetoszkópot a gyerekre aggathatunk vagy adhatunk a kezébe egy dossziét is. Ha egy kicsit szeretnénk turbózni a jelmezen, akkor piros szigetelőszalagból ragaszthatunk egy piros keresztet az ing mellrészére és az ujjára.  Fiúk esetében pedig ajánlott még egy fehér nadrág is.

Bogi doktornő

Bogi doktornő

 

Doktornő és asszisztense

Doktornő és asszisztense

 

Ugye hogy milyen egyszerű?    

Szólj hozzá!

Blogértesítő

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről babázás; mese; játék; textiljáték-készítés, azon belül is varrás témában, akkor iratkozz fel blogértesítőmre, így biztos elsőként értesülhetsz a legfrissebb blogbejegyzésekről: