Judittoo - Mert hiszek a kézzel készített alkotások egyedi varázsában

Baniko
2016. 11. 08.

Ottlik Judit vagyok, a Judittoo márka kitalálója és megvalósítója. Újságíróként dolgoztam sok éven át, a lelkesedésem azonban a második gyermekünk megszületése után szinte teljesen elpárolgott. Egy fiú és egy kislány édesanyaként azt éreztem, hogy nem ez a jó irány számomra, egészen más megvilágításban látva az addigi pályámat. Utólag úgy gondolom, egyfajta égi jelet kaptam akkoriban, mely finoman, de határozottan terelgetett a textiljátékok világa felé.

„Mindig is imádtam rajzolni, szöszmötölni, kislánykoromban rengeteg időt töltöttem ilyesmikkel. Később ezek a dolgok háttérbe szorultak, és a gimnáziumból sem a képzőművészetire felvételiztem, ahogyan arról régebben álmodoztam. A varrógéppel 2015. év elejéig semmilyen kapcsolatom nem volt. Aztán egyszer csak az élet megint elém sodort egy lehetőséget, a kisfiam egyik osztálytársának anyukája személyében. Ő volt Anikó, aki akkor már sok éve varrt, saját vállalkozás indításán gondolkodott. Sokat beszélgettünk, megmutatta a csodás kelméket, amikkel dolgozott, az alkotásait, és teljesen a hatásuk alá kerültem. Ő vezetett be ebbe a világba” – emlékszik vissza a kezdetekre Judit.

Anikónak köszönhetem tehát, hogy elindulhattam ezen az úton. Saját márkámat, a Judittoo-t 2015 őszén hoztam létre. Textiljátékokat készítek saját kézzel saját varrógéppel kicsiknek és gyermeklelkű nagyoknak. "Első nagyobb kihívásom a Varázspálca szakszerviz c. mesekönyv főhősének, Danónak az életrekeltése volt. Kicsit féltem a feladattól, de ceruzát ragadtam és papírra vetettem Danót." - meséli Judit.

Azóta sincs megállás: Rendeltek már tőlem szülinapi ajándékként ujjbábkészletet, amit A három kismalac és a farkas c. mese alapján készítettem el.

De én formálhattam meg egy újabb mesekönyv és foglalkoztató füzet főszereplőjét Kukac Marcit is.

 

Mi az, amit a legjobban szeretek készíteni? Talán az Irka-Firkát, aztán az ujjbábokat, a babacsaládot, az egyedi párnákat és az O-lábú nyulakat.

Hogy ez az út pontosan merre visz, nem tudom. Mindenesetre boldogan lépkedek rajta, hol kisebbeket, hol nagyobbakat, mert hiszek a kézzel készített alkotások egyedi varázsában, minden egyes általam készített darabban úgy érzem, egy picit én is benne vagyok. Szívet-lelket melengetőek azok a fotók, melyeken gyermekeitek boldogan, mosolyogva ölelnek egy-egy általam készített babát, macit, vagy párnát. Hát ezért érdemes.

Judittoo felajánlása

10% kedvezmény a legnépszerűbb, itthon újdonságnak számító Irkafirka termékére, melyet használhattok nyaralás, egy hosszabb autóút során vagy akár míg az orvosnál várakoztok. A kedvezményt 2016. december 31-éig lehet beváltani a baniko webshopban történő, 9500Ft feletti vásárlás után kapott kuponkód alapján.

Facebook: www.facebook.com/Judittoo

És hogy mi az Irkafirka, azt egy következő bejegyzésben árulom csak el. :-) Egy kis izgalom senkinek sem árt.

Szólj hozzá!

Blogértesítő

Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb cikkekről babázás; mese; játék; textiljáték-készítés, azon belül is varrás témában, akkor iratkozz fel blogértesítőmre, így biztos elsőként értesülhetsz a legfrissebb blogbejegyzésekről: