Kreatív

Baniko
2013. 04. 13.

Összegyűjtöttem pár anyák napi verset. Fogadjátok szeretettel!

Ígértem, hogy mutatok olyan ötletet is Anyák napjára, amit kisebb gyerekekkel is el tudtok készíteni. Ezt a "képeslapot" szinte teljesen egyedül a 4 éves Bogi lányom alkotta, s iszonyatosan büszke vagyok rá, mert úgy színezte ki a virág leveleit, hogy alig ment ki a vonalon kívülre.
Reggel oviba menet a gyerekek hívták fel a figyelmem, hogy a közért előtt "megjelentek" a virágárus nénik. Hazafelé muszáj is volt tőlük beszereznem pár csokor nárciszt és jáccintot. Isteni finom illatuk van! (Még úgy is érzem, hogy teljesen el van dugulva az orrom. Képzelem milyen intenzív illatuk lehet.)  Nektek mi a kedvenc virágotok? Szoktatok vágott virágot venni otthonra?

A hírlevelemre feliratkozók már tudják, hogy a Facebook oldalamon 1 héten keresztül, naponta 2-3 anyák napi ötletet mutatok be. Most elkészült az első saját ötletem is ebben a témában. Sok év kihagyás után egy dekupázsolt képet készítettem. Alkotó kedvű anyukáknak és iskolás gyerekeknek ajánlom elsősorban, mert egy kis gyakorlat kell ahhoz, hogy az egyrétetű szalvétát gyűrődésmentesen rásimítsuk a dekorálandó felületre. (Én is leszedtem a falemezről az első szalvétát, mert elszakadt. Még szerencse, hogy 4 azonos minta található a kiválasztott szalvétán.) Persze a kicsik is segíthetnek a vágásban, ragasztásban, ill. nekik is mutatok majd általuk is megvalósítható ötletet.

Ha jól emlékszem ez volt a legelső kreatív technika, amit sok-sok évvel ezelőtt kipróbáltam. A kezdeti időkben több ilyen képet készítettem ajándékba, de aztán valami oknál fogva feledésbe merült nálam. Talán mert újabb és újabb dolgokat próbáltam ki.
Sajnos a tavasz még várat magára, de én bizakodó vagyok, így egy nagyon egyszerű, otthon is könnyen elkészíthető dekorációt mutatok Nektek, amivel feldobhatjátok, kicsit színesebbé varázsolhatjátok a lakásotokat. Véleményem szerint iskolás csemeték már önállóan is elkészíthetik. :-D
A metálos tojásfestésen kívül kipróbáltunk egy újfajta díszítési módot is. Egy nagyon egyszerű ötleten alapul, s kiscsoportosoktól kezdve iskolásokig mindenki meg tudja csinálni. Természetesen mindenki saját képességének megfelelően. De miről is van szó? Hát a zsírkrétával díszített tojásokról.
Túl vagyunk az idei húsvéti tojásfestésen. :-) Délután elővettem a tavalyi festékeket, ill. amit Prágából hoztunk pár hete. (Prágából hazafelé jövet bementünk egy Billába bevásárolni a hazaútra, s ott láttam piros és kék tojásfestéket, ill. szép matricát. S mivel megmaradt egy csomó koronánk, és húsvét előtt álltunk, ezért "áldoztunk" újabb festékre is.)
Baniko
2013. 03. 30.

Ezeket a tojásokat még 2007 húsvétján készítettem, amikor Szabi mindössze 6 hónapos volt. Akkoriban (a mostanihoz képest) rengeteg szabadidőm volt, s nagyon sokat kézműveskedtem, varrtam.

Bogi és Szabi hivatalos egy csoporttársuk szülinapjára jövő héten. Mivel anyukájuk Barbie ruhát kért tőlem ajándékba, ezért gondoltam, hogy saját készítésű ajándékokat fogok készíteni a ruhák mellé a kislánynak. Mivel közeleg a húsvét, s pár napja a Facebookon már közzétettem egy nagyon cuki, varrott nyuszit, úgy döntöttem, hogy én is megvarrom Csengének. Mert ki ne szeretné a nyuszikat?

Oldalak